2014. június 16., hétfő

Könyvajánló: A szent johanna gimi 1. - Kezdet (Leiner Laura)

Ez a bejegyzés kicsit eltér a kicsit eltérő lesz az eddigi könyvajánló posztoktól, ugyanis most az eredeti célom nem az olvasás volt, hanem valami egészen más. Szerettem volna megtudni, hogy mi okból örvend ez a sorozat ekkora népszerűségnek, így tehát belevágtam. :)

Tartalom

A könyv egy gimnazista lány, Renáta naplója, aki most kezdi a kilencedik osztályt. Családjával átköltöztek Budára, távol az eddigi ismerősöktől. Bár főszereplőnk egy kissé furcsa osztályba érkezett, azért sikerült :star: valamilyen szinten beilleszkednie az új közösségbe. Persze az iskola azért számtalan meglepetést tartogatott még számára.

Vélemény

A könyv eléggé hétköznapi nyelven íródott, és a hétköznapokban előforduló iskolai eseményeket írja le, ezáltal mindenki számára könnyen elképzelhető, valamint élvezhető. Nagy valószínűséggel ez az oka annak, hogy a könyv ekkora népszerűségre tett szert. Összességében alapvetően jó könyv, elég jól leírja az iskolai történéseket, és valóban abban a stílusban íródott, amilyenben játszódik.

Célközönség

Elsőre jogosan gondolhatjuk azt, hogy ez a könyv csak a fiatalságnak szól, azonban nem. Valóban ez a korcsoport a legfőbb közönség, de nem az egyetlen.

Adatlap és beszerzés

Hossza: kb. 380 oldal
Író(k): Leiner Laura
Beszerzés: molyboltbookline, és egyéb könyvesboltok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd el a véleményedet!

Népszerű

Könyvajánló: A szent johanna gimi 1. - Kezdet (Leiner Laura)

Ez a bejegyzés kicsit eltér a kicsit eltérő lesz az eddigi könyvajánló posztoktól, ugyanis most az eredeti célom nem az olvasás volt, hane...